Dr. Debreczeni Ákos
Mályi

1989-ben végzett a Nehézipari Műszaki Egyetem (ma Miskolci Egyetem) Bányagépészeti és Bányavillamossági Szakán. Végzése után az egyetemen maradt, mint a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa, 1992-től tanszéki mérnök, majd 1994-től oktató lett. Közel 12 éven át volt a Bányamérnöki Kar (ma Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar) gazdasági, fejlesztési dékánhelyettese. Jelenleg a Bányászati és Geotechnikai Intézeti Tanszék vezetője. Az általa vezetett tanszék a jogutódja a volt Bányaműveléstani és Bányagéptani Tanszékeknek.

Szakmai pályafutása kezdetén pneumatikus szállítással és pneumatikus osztályozással foglalkozott. Ezen a területen szerzett kandidátusi fokozatot 1994-ben.

1995-ben édesapjával közösen megalapítják a Geomechanics Bt-t. Ebben az időszakban foglalkozott pneumatikus szállítórendszer tervezésével, páncélpajzsok stabilitásának vizsgálatával és szilárdsági ellenőrzésével, külfejtéses nagykotró hajtóművének átalakításával, aknatömedékelés tervezésével és számos geotechnikai, kőzetmechanikai feladat megoldásával.

Egyetemi pályafutása során egyaránt dolgozott bányagépészeti és bányaművelési területen. Az utóbbi évtizedekben fő kutatási területe a kőzetmechanika, ahol több vonatkozásban jól tudja kamatoztatni bányagépészeti ismereteit. Ilyen terület a laboratóriumi méréstechnika, az üregbiztosítások mechanikája, a felhagyott bányaüregek tömedékelése, az injektálás és a reaktív gátak építésének kérdései. A kőzetmechanika mellett ma is oktat gépészeti jellegű tárgyakat is mint: szivattyúk, hidraulikus termelés, víznívó alóli termelés.

Szakmai szervezetekben betöltött tisztségei:

  • a Magyar Tudományos Akadémia, Bányászati Tudományos Bizottsága, Bányászati, Geotechnikai és Nyersanyagelőkészítési Albizottságának az elnöke,
  • a Magyar Mérnöki Kamara, Szilárdásvány-bányászati Tagozatának alelnöke.
  • Társadalmi szerepvállalása:

  • az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Felügyelő Bizottságának az elnöke,
  • A Jövő Évezred Bányamérnökeiért Alapítvány Kuratóriumának az elnöke


  • Javasolt minimális felbontás: 1024*768
    Az oldalt eddig 53007 alkalommal tekintették meg.
    Köszönettel: Támogatóinknak!
    Copyright (C) 2006 Minden jog fenntartva !